A Linkin Park alapvetőleg a nu-matel kategóriába tartozik. Mielőtt elkezdenék az Lp-ről itt mesélni, előtte elmondanám a gyengébbeknek, hogy milyen stílus ez. Az egészhez kell egy rock-alap, finomítva, itt-ott keményítve, itt-ott lágyítva. Aztán, hogy a gyengébb füleket ne bántsa, hip-hop-pal lágyítják, s scratch-csel turbósítják. 1996-ban alakult meg. Ők is úgy kezdték, mint a legtöbb banda. Az elején csak játszogattak. Akkor még csak két emberből állt a banda. Mike Shinoda és barátja, Joe Hahn, a csapat DJ-je még csak suliba jártak. Az osztálytársaiknak mutogatták, hogy mit tudnak, azonban senki se vette őket komolyan, s súlyos kritikákat kaptak. Azonban ettől se ment el a kedvük, hogy zenéljenek. „A türelem rózsát terem” szokták mondani. Kis idő múltán csatlakozott Brad Delson, aki a gitár posztot töltötte be. Aztán Rob Bourdon, aki a dobverőt forgatta. Régi bandája inkább Nirvana számokra specializálódott, de játszottak azért mást is. Aztán megjelent a csapatban Phoenix, aki a stílus kemény részét, még pedig a basszusgitárt adta hozzá. Eleinte a banda Xero néven futott.A lemezkiadóknak ilyen számokat adtak be, hogy: Reading My Eyes, SuperXero, Stick’n Move, azonban mindenhol visszautasítást kaptak. Los Angelesben Adtak egy koncertet, aztán egy új, igazi koncertet rendezett meg nekik a Zomba Music. Itt a SX 10-zel és a System of a Down-nal játszottak együtt. Azonban nem sikerült felkelteniük a közönség figyelmét. Mike-ban felmerült az, hogy valami/valaki még hiányzik. Mégpedig egy belevaló srác, akinek szép énekhangja van, s akkora tüdeje, hogy egy gyűlést is túlkiabál. Így kerestek egy új énekest. Chester Bennington a Grey Daze bandába volt. Azonban az ügyvédjük elmondta a Xero-nak, hogy Phoenix-ben [Arizónia] van egy ember, aki talán alkalmas lehet a feladatra. A csapat kiváncsi volt erre az emberre, így megkérték Chestert, hogy csináljon egy kazettát. Ches, aki mellesleg frissen kigyógyult drogfüggő [volt], nagyon szerette volna a munkát, így gyorsan elment a stúdióba, hogy megcsinálja. Három nap múlva el is készült, s felhívta a srácokat, hogy kész Dél Kaliforniába repülni. Először lejátszatták telefonon keresztül a kazit a biztonság kedvéért. Mikor vége lett, nagyon megörültek, hogy megtalálták az emberüket, s megkérték, hogy azonnal repüljön hozzájuk. Tehát 1998-ban Chester Charles Benningtonnal kiegészült a banda. Később a Xero-ból Hybrid Theory lett. Miután a Warner Brothers érdeklődni kezdett irántuk, leszerződtette őket. Azonban már volt Hybrid Theory nevű banda, ezért újabb névválasztásra kényszerültek. A Linkin Park nevet Chester találta ki. A banda egy parkról [Linkoln Park] kapta a nevét, ami mellett Chester mindennap elhajtott munkába menet. Mivel akkor még nem volt pénzük, hogy kifizessék a linkolnpark.com címet az interneten. Így megváltoztatták a szó végét. Ebben az időben sok nu-metal banda jött a világra. Példa: Papa Roach, Slipknot, Limp Bizkit és a Linkin Park. Nagy sikert aradtak, azonban egy rövid idő múlva sokan a süllyesztőbe estek. Azonban voltak egy páran, elég kevesen, akik nem csak egy albumot, vagy egy slágert alkottak. Szerencsére ezek közé tartozott a Linkin Park is, azonban a zenei szakértők ennek a bandának jósolták a legkevesebb esélyt arra, hogy fennmaradjanak. És miért maradtak híresek és sikeresek? Sokaknak a nagy lelkesedés lankadása, vagy a siker elszállása jelentette a végszót. Azonban az LP a földön maradt. Törődtek rajongóikkal. Aztán megalkodták az első nagy albumukat 2000-ben, a Hybrid Theory-t. Ezen az albumon Phoenix nem is gitározott, hanem Kyle Christner. Phy a The Snax-szal turnézott, s mikor visszatért, már Linkin Park tagként tért vissza. Azonban az első album után elcsendesült a banda. Pletykák ütötték fel a fejüket világszerte, arról, hogy feloszlottak. Azonban az LP elég szilárd talajon állt, hogy három évet is várhassanak a következő albummal. Azonban már a második évben megjelent a Reanimation, mely a HT remix albuma. Aztán 2003-ban megjelent a Meteora, mely szintén óriási sikereket ért el. Aztán jöttek más albumok, mint pl a Live In Texas [2003; koncertfelvétel], vagy a Collision Course [2004; Jay-Z-vel koncert]. Azonban most sokat szünetelnek, pontosabban két éve semmit se hallani róluk a zenecsatornákon. |