A Sliknot 1996-ban jelentette meg első lemezét, amelyet a hivatalos biográfiában Mate, Feed, Kill, Repeat címmel találunk meg, ám a banda az 1999-ben napvilágot látott Slipknot korongot tekinti az igazi kezdetnek. Annak idején az Ozzfest tomboló közönségét sikerült ámulatba ejteni a maszkokkal felszerelt 9 őrültnek, amelyre a fiatal rajongó generáció tökéletesen vevő volt. Természetesen a zenei anyag sem hagyott maga után különösebb kívánni valót: kőkemény zúzás, enyhe dallammal vegyítve, nem beszélve az ütőhangszerek kiemelkedő szerepéről. A 2001-ben megjelent Iowa című lemezen már csak nagyítóval találtunk vokált vagy emészthető gitártémákat, sokkal inkább a dinamikus metál került előtérbe. A második sorlemezen olyan előadók munkáit, hatásait vélhettük felfedezni, mint a Korn, a Slayer vagy a Fear Factory.

A harmadik albumra viszonylag sokat kellet várni, de az idén tavasszal megjelent Vol.3: The Subliminal Verses leginkább a kevésbé zúzós muzsikára gerjedőknek lesz igazi felüdülés. A Slipknot nem akarta továbbra is a féktelen és embertelen metál zenét bömböltetni a hangszórókból, és éppen ezért igen komoly kompromisszumokra kényszerült: ha továbbra is sikeres akar maradni a csapat, elkerülhetetlen az emészthetőbb, mondhatni slágeresebb dalok alkotása, így sokkal több új rajongóhoz eljuthatnak szerzemények. Kérdés, hogy mit szólnak ehhez a már meglévő rajongók.

A Welcome, Vermilion, Pulse Of The Maggots és Before I Forget dalok egytől egyig a jól megszokott Slipknot-ot idézik, nem is igényelnek túlzott kommentárt. A szólókra érdemes fokozott figyelmet fordítani. A Vermilion, Pt. 2 remekül zárja az előbbi dalokat, ugyanis a finálé előtt itt engedhetjük el magunkat utoljára a totálisan elborult végkifejlet előtt.